Év sportolója-választás: a férfiaknál úszó lesz az első!
Az M4 Sport műsorában Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa alelnök ismertette, kik kerültek az első három közé az egyes kategóriákban a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán.
Száraz pálya fogadta a Forma-1-es mezőnyt az Orosz Nagydíjon, de pár körrel a vége előtt az időjárás megmutatta, hogy képes drámai módon felborítotani az addigi sorrendet. Lando Norris parádésan vezetett, és szinte már a zsebében érezhette a győzelmet, ám meg lett a böjtje annak, hogy szembement csapata kérésével és nem ment ki időben a boxba kereket cserélni. Így Hamiltonnak ajándékozta a győzelmet, ami a brit versenyző 100. Forma-1-es győzelmét hozta, előtte pedig soha senki nem nyert még száz futamot F1-es karrierje során.
Tajthi Andrea írása - a Racingline.hu beszámolója a Mandiner Sporton
Az első rajtkockából - némileg meglepetésre - Lando Norris indulhatott, mellőle pedig korábbi csapattársa és jó barátja, a már ferraris Carlos Sainz kezdhette az 53 körös versenyt. Mögöttük az ismét remekelő George Russell foglal helyet, jövő évi csapattársával, Lewis Hamiltonnal.
Norris jól rajtolt, de végül szélárnyékát kihasználva Sainz átvette a vezetést tőle. Russell megtartotta a harmadik helyet, mögötte azonban elképesztő nagy volt a helyezkedés. Hamiltont Stroll, Alonso és Ricciardo is megelőzte, Leclerc pedig hét helyet javított a rajt után.
Ezt követően utóbbi ki is állt kerékcserére, Norris pedig egyre jobban növelte előnyét csapattársa, a monzai győztes, Daniel Ricciardo előtt, akit Hamilton üldözött.
Miután mindenki túl volt egy kerékcserén, Norris állt az élen, közel 3 másodperccel Hamilton előtt, akit Sainz, Ricciardo, Pérez és Verstappen követett. Utóbbit azonban hamarosan megelőzte Alonso. A verseny végére megérkezett az eső, ami elképesztő izgalmakat hozott az utolsó körökre.
Végül Hamilton mégis cserélt, második maradt Norris mögött, aki 2 körrel a vége előtt még mindig száraz pályára való gumikkal körözött.
Norris a második helyen haladt tovább, 46 másodperc lemaradással, mögötte pedig Verstappen haladt, aki már szintén köztes esőgumikon volt. Norris az utolsó körre cserélt csak gumit, mikor már alig tudta pályán tartani az autót, és a 8. helyre esett vissza.
Hamilton 100. Forma-1-es győzelmét aratta, és érdemes megemlíteni azt is, hogy Verstappen 18 helyet javított a verseny során!
Végeredmény:
|
Versenyző |
Csapat |
Lemaradás |
1 |
Lewis Hamilton |
Mercedes |
- |
2 |
Max Verstappen |
Red Bull |
53.271 |
3 |
Carlos Sainz Jr. |
Ferrari |
1:02.475 |
4 |
Daniel Ricciardo |
McLaren |
1:05.607 |
5 |
Valtteri Bottas |
Mercedes |
1:07.533 |
6 |
Fernando Alonso |
Alpine |
1:21.321 |
7 |
Lando Norris |
McLaren |
1:27.224 |
8 |
Kimi Raikkonen |
Alfa Romeo |
1:28.955 |
9 |
Sergio Perez |
Red Bull |
1:30.076 |
10 |
George Russell |
Williams |
1:40.551 |
11 |
Lance Stroll |
Aston Martin |
1:46.198 |
12 |
Sebastian Vettel |
Aston Martin |
1 kör |
13 |
Pierre Gasly |
AlphaTauri |
1 kör |
14 |
Esteban Ocon |
Alpine |
1 kör |
15 |
Charles Leclerc |
Ferrari |
1 kör |
16 |
Antonio Giovinazzi |
Alfa Romeo |
1 kör |
17 |
Yuki Tsunoda |
AlphaTauri |
1 kör |
18 |
Nikita Mazepin |
Haas |
2 kör |
|
Nicholas Latifi |
Williams |
|
|
Mick Schumacher |
Haas |
|
A nyitóképen: Az orisz Nagydíj győzetese, Lewis Hamilton. Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas